Hírek
Új módszerek klaszter népszerűsítésre
A Szatmár-Beregi Helyi Termék Klaszter a klaszteresedési folyamat
népszerűsítésére, a klaszterekben, hálózatokban való együttműködés
fontosságának bemutatására is nagy gondot fordít.
A fenti célok érdekében-ill. a saját megismertetésre céljából-2014
őszétől 1 új innovatív marketingeszközt is felhasznál a klaszter,
az ún. LED Falat.
A LEDFAL a felújítás alatt lévő Nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban
lejátszandó kosárlabda mérkőzések alatt működik. A LED Falon keresztül
több min 20 cég, vállalkozás, szolgáltató mutatkozik be, a mérkőzések
átlagszáma 800 fő közül alakul, a jelentősebb rangadókon nem ritka a
2000 fő körüli nézőszám sem.
A klaszter nemcsak a sport, a tágabban értelmezett kultúra képviselői
körében is igyekszik megismertetni magát, 1 teljes oldal felületen
mutatkozik be a Pegazus Könyvek 2014. évi Antológiájában.
|
|
Tokjban is bemutatkozott a klaszter
2014 szeptember közepén a szomszéd megyében, a szomszéd régióban is
bemutatkozott a Szatmár-Beregi Helyi Termék Klaszter. Két Borsod megyei
helyi LEADER akciócsoport (az Abaúj LEADER és a Gerj-sztők) valamint az
Ökológiai Mezőgazdasági Kutató Intézet (ÖMKI) szervezésében került megrendezésre
Tokajban az „Ökológiai gyümölcsfeldolgozás” című rendezvényre. A rendezvény
2 része közül a második blokkban mutatkozhatott be a klaszter, mint az
értékesítés területén "best practice" szervezet.
A rendezvényen a 2 LEADER térségben helyi gazdák, mezőgazdasági vállalkozók
vettek részt nagy számban valamint a Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai
is részt vettek a délután során biogazdálkodás megtekintése is szerepelt
a programban. |
|
Térségbemutató study-tour a Szatmár-Beregben
2014 májusának közepén országos lapok, internetes portálok és bloggerek
jártak a Szatmár-Beregben a térség megismerésének szándékával.
A 3 napos study tour programban a meghívók -a Magyar Turizmus Zrt. a
vásárosnaményi Tourinform iroda és a klaszter-célja az volt, hogy a résztvevők
a Szatmár-Bereg hagyományos értékei (templomok, épített örökség) mellett
megismerkedjenek a térségi gasztronómiával, a márkázott helyi termékekkel
és a tájegység utóbbi időben megvalósult legjelentősebb fejlesztéseivel.
A klaszter tagjai közül külön a programba került a Pálinka Lovagrend
Egyesület és a térségi falusi turizmus szervezet.
A Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend Egyesület a résztvevőket megismertette,
megízleltette, megkóstoltatta hungarikumokkal a szatmári szilva és a szabolcsi
almapálinkával illetve a kapcsolódó gasztronómiával, valamit pálinkalovagi
közreműködéssel a lovagrend pálinkakultúra kialakítása érdekében kifejtett
tevékenysége is bemutatásra került a tarpai Pálinkaházban. A falusi turizmussal
pedig Tivadaron ismerkedtek meg a study-tour program részvevői, ahol vendégfogadási
kulisszatitkok gyakorlati bemutatásán túl reprezentatív falusi ízeket is
kóstolhattak. |
|
Pálinkakiválóságok
Szatmár-Bereg jeles hungarikum terméke a pálinka, nemzeti kincs és nemzeti
ital. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2014. május 19-én mutatta be
a Pálinka Országkóstoló eredményeként elkészített Pálinka Kiválóságok Könyvét.
E könyvbe kerülést megelőző versenyben a hazai főzdék, kizárólag ellenőrzött
keretek között előállított, piaci forgalomban megtalálható, igazi pálinkái
vehettek részt. Az otthon készülő párlatoknak itt esélyük sem volt labdába
rúgni, hiszen több kiírásban szerepelt feltételnek sem felelnek meg. A
Kiválóság címért idén 68 pálinkaház 171 tétele versengett. Ünnepélyes keretek
között, a VM-ben vehették át okleveleiket azok a pálinkaházak, amelyek
termékei legalább 3 csillagot szereztek a Pálinkakiválóságok idei versenyén.
A kiírás szerint egy pálinkaház csak 3 tétellel és olyan pálinkákkal nevezhetett,
melyekből minimum 500 palack került forgalomba, és fél literenként 2000
forint felett van a kiskereskedelmi áruk. A Pálinkakiválóságok Könyve 2014
kiadványba a 171 nevezett tételből végül 50 pálinkaház legjobb 83 terméke
került be. A minősített 83 tételből 43 szerzett 3 csillagot(nemzetközi
versenyen ez ezüst érmet érne), 22 tétel kapta meg az aranyéremnek beillő
4 csillagot.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nevezetes értékei között a hungarikumok
sorát ékesítő pálinka is vezető helyen szerepel. Három, földrajzi eredetvédettséget
élvező pálinkája (szatmári szilva, szabolcsi alma, újfehértói meggy) révén
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét zászlóshajóként tartja nyilván a szakma,az
ország valamilyen minősítést nyert 83 pálinkája között 14-et Szabolcs-Szatmár-Beregben
főztek. A versenyen kiváló eredményeket értek el pálinkás klasztertagjaink
is. Négy csillagot kapott a Tarpa Manufaktura Szatmári szilvája és Szabolcsi
alma pálinkája,és a Tuzséri Pálinka manufaktura Irsai Olivér szőlőpálinka
és Vadcseresznye pálinkája valamint három csillagos minősítést kapott a
a Tuzséri Pálinka manufaktura Vilmos körte pálinkája. A könyvben szereplő
pálinkák viselhetik a 2014-es év Pálinka Kiválósága címet, melyet a díjnyertes
párlatok palackjain matricával jeleníthetnek meg.
Pálinkás klasztertagok nemzetközi sikerei
A Szatmár-Beregi Helyi Termék Klaszternek 3 „pálinkás” tagja van. 3
olyan vállalkozás, amely egyszerre végez bér és kereskedelmi főzdei tevékenységet.
Közülük 2-en a Tarpa Manufaktúra ill. a Tuzséri Pálinkamanufaktúra, pálinkaversenyeken
vettek részt Ausztriában, a 2014. év tavaszán ahol mind a 2 vállalkozás
számos rangos díjat nyert el, különböző elismerésekben részültek. A Tarpa
Manufaktúra Kft. a dél-ausztriai Klagenfurtban megrendezésre került World
Spirits Award 2014 versenyre nevezett 4 különböző gyümölcsből készült párlattal
és mind a 4 mintája elismerésben részesült.
A szatmári szilvából készült pálinka arany, a szabolcsi alma, a kajszibarack
és a birspálinka pedig-alig elmaradva az aranyérmes minősítés pontszámától-ezüstérmes
minősítést kapott.
Továbbá a főzde is megkapta a First Class Destilleri (első osztályú
főzde) minősítést, a minősítési rendszerben ez az 1. fokozat, innentől
kezdve a tarpai pálinkafőzde használhatja ezt a nemzetközileg is rangos
címet. |
|
A Tuzséri Pálinkamanufaktúra a másik rangos pálinkaversenyre a Bécsben
megrendezésre kerülő Destillata 2014 versenyre nevezett be, ahol különböző
pálinkáival 10 ezüst és 3 bronzérmet nyert el ezzel az éremterméssel a
magyarországi pálinkafőzdék közül az agárdi főzde után a 2. legeredményesebb
lett a Tuzséri manufaktúra.
Mind a „tarpai”, mind a „tuzséri” pálinka jól öregbítette Magyarország
és szűkebb régiónk hírnevét.
A klaszter nevében gratulálunk sikereikhez.
Nemzetközi együttműködésbe is bekapcsolódott a klaszter
A Szatmár-Beregi Helyi Termék Klaszter is bekapcsolódhatott egy európai
uniós projektbe az INWORK nevű projektbe. A projektben több európai uniós
országból - Olaszország, Bulgária, Ciprus, Görögország és Magyarország
- voltak résztvevők. A projekt célja különböző szektorokban a válságot
követően az együttműködi hajlam mérése volt különböző gazdasági szereplők
között illetve az együttműködést nehezítő tényezők feltárása is a projekt
kiemelt céljai között szerepelt.
A helyi termék klaszter is elkészítette a tagjai körében - kiemelten
a pálinka szektor szereplőire fókuszálva - felmérését az együttműködési
szándékokról.
A projekt záró konferenciájára 2012 október végén került sor Olaszországban,
a projektvezető partnerének székhelyén, ahol a helyi termék klaszter munkatársai
is bemutatták a magyarországi felmérés tapasztalatait.
Több mint 100. 000 látogató a rendezvényen
Magyarország legnagyobb gasztroturisztikai rendezvényéhez - amelynek
több mint 100.000 látogatója volt - a számos kísérő program mellett turisztikai
kiállítás is kapcsolódott. A rendezvényen a látogatók Szatmár és Bereg
turisztikai és népművészeti értékeivel is megismerkedhettek a kiállító
klasztertagok termékein keresztül.
Az OMÉK-en is jártunk
2013. szeptember 18-22. között került megrendezésre Budapesten a 76.
Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK).
Magyarország élelmiszeripara évszázadok óta szolgálja mind a belföldi,
mind a külföldi fogyasztókat kiváló minőséggel és kiváló ízekkel. Az OMÉK,
mint a mezőgazdaság és az élelmiszeripar seregszemléje, elsőrangú lehetőséget
kínál a termelőknek és a gyártóknak, hogy különböző kóstoltatásokkal és
értékesítési lehetőségekkel egymásnak és a nagyközönségnek is bemutathassák
termékeiket.
A Szatmár-Beregi Helyi Termék Klaszter is az OMÉK kiállítói között volt,
kiállítási bemutatkozásában a szatmár-beregi helyi termékek és a rájuk
épülő turizmus-vendég fogadás szoros kapcsolatát igyekezett kidomborítani.
A kiállításon való bemutatkozás eredményeképpen ismertsége, értékesítése
növekedett, mind a rájuk épülő turisztikai forgalom élénkülésére is lehet
számítani.
A romániai Szatmárban is bemutatkoztunk
A Szatmár-Beregi Helyi Termék Klaszter a Magyarország különböző rendezvényein
történő bemutatkozás után-ahol a tagszervezetek helyi termékeit, szolgáltatásait
népszerűsítette a szomszédos Romániában Szatmár megye székhelyén Szatmárnémetiben
is sikeresen debütált.
A klaszter és tagjai részt vettek az EXPÓ Fabricat in Satu Mare kiállítás
és vásáron, amely rendezvényen 60 kiállító vett részt. A kiállítás és vásárt
a rendezvény 3 napja alatt a szervezőktől kapott tájékoztatás szerint mintegy
7000 látogató tekintette meg. Az eseményen Szatmár megye vezetői, országgyűlési
képviselői, szenátorai valamint számos helyi gazdasági és kereskedelmi
vezetői is nagy számban képviselték a szomszédos megye döntéshozóit, a
rendezvény megtekintői közül a legrangosabb Ungureanu úr Románia korábbi
miniszterelnöke volt.
A Szatmár-Beregi Helyi Termék Klaszter standja színpompásságával és
a kiállított termékek változatosságával, íz gazdagságával nagy sikert aratott
és a bemutatkozás jó lehetőséget teremtett a feldolgozott szatmár-beregi
márkázott élelmiszeripari és zsűrizett népművészeti helyi termékek piaci
térhódításához a szomszéd országban is.
E mellett a klaszter több a vidékfejlesztés területén dolgozó szakmai
szervezettel alakított ki kapcsolatot, amelyekkel hosszú távú több témakörre
kiterjedő határon átnyúló együttműködések is már szóba kerültek
Klasztertalálkozó
A Szatmár-Beregi Helyi Termék Klaszter menedzsmentszervezete is részt
vett a 2013. január 17-18.-án Debrecenben megrendezett klasztermenedzser
Klub rendezvényén.
A MAG Zrt. Klasztermenedzser Klub elnevezéssel 1 új kezdeményezést
indított útnak, amelynek keretében találkozási fórumot teremt az adott
régióban tevékenykedő klaszterek menedzserei számára. A találkozón a klaszterek
megismerhették egymás problémáit, erősítették az együttműködést és kapcsolatok
alakultak ki a különböző területeken működő klaszterek között illetve kiválasztott
témák mentén bővítették ismereteiket. Az észak-alföldi régió klasztermenedzserei
a találkozón a Nemzetgazdasági Minisztérium, ill. a Nemzetgazdasági Tervezési
Hivatal munkatársai által tartott előadásokon megismerhették a jelenleg
készülő 2014-20 közötti EU programozási időszakra készülő magyar Nemzeti
fejlesztési tervet, a Horizon 2020 programot továbbá a Nemzeti Kutatásfejlesztési
és Innovációs Stratégia 2020 dokumentumot. A dokumentumok a következő európai
uniós programozási ciklusban jelentős szerepet szánnak különböző területen
tevékenykedő klasztereknek, amelyek a gazdaság dinamizálásában jelentős
szerepet játszhatnak.
A Gyümölcspárlat Bt. által készített vilmoskörte pálinka 2012-ben az
év pálinkája lett a gyulai pálinka fesztiválon.
Sukta Bertalanné a népművészeti kultúra terjesztéséért a Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Közgyűlés bronz emlékérmét kapta.
A Tarpa Manufaktúra Kft. a különböző pálinkáival a bécsi és a klagenfurti
pálinka versenyeken több díjat is nyert.
A Szatmár-Beregi Szilva Út Egyesület mint "best practice" képviselte
az észak-alföldi régiót 8 európai uniós ország leghátrányosabb régióit
fejlesztő "Preserve" projektben.
A Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend Egyesület a Turizmus Trend turisztikai
szaklap versenyén az eseménymarketing kategóriában a közönség szavazatai
alapján I. helyezett lett.
Rendezvénynaptár
| Rendezvény neve |
Helyszín |
Időpont |
| Aratónap |
Tákos; településközpont és templom
környéke |
július második szombatja |
| Csaronda Parti Kulturális
Fesztivál |
Csaroda; Csaronda partja és a templomkert |
július harmadik szombatja |
| Daróci Kenderes Napok |
Beregdaróc; településközpont és templom
környéke |
augusztus első hétvégéje péntektől
szombatig |
| Gyarmati vigasságok |
Fehérgyarmat településközpontban található
park |
augusztus 20.-hoz legközelebb eső
szombat és vasárnap |
| Határmenti Világzenei
Fesztivál |
Panyola; településközpont |
augusztus első hétvégéje péntektől
szombatig |
| Kuruc Nap |
Tarpa, művelődési ház kertje és a
településközpont |
július harmadik szombatja |
| Nemzetközi Cinkefőző
Verseny |
Szatmárcseke; művelődési ház udvara |
február utolsó hétvégéje |
| Nemzetközi Diófesztivál |
Milota település központ |
rendszeresen július utolsó hétvégéje |
| Nemzetközi Halászléfőző
Verseny |
Túristvándi, Túr part |
augusztus utolsó előtti csütörtökje |
| Nemzetközi Szilvalekvárfőző
Verseny |
Szatmárcseke; művelődési ház udvara |
augusztus utolsó előtti hétvégéje
péntektől szombatig |
Szatmár-Beregi Szilvanap
- Az Új Pálinka Ünnepe |
Tarpa, művelődési ház kertje és a
településközpont |
szeptember utolsó hétvégéje péntektől
szombatig |
| Szenkeparti Nagyvásár |
Penyige, Szenke part |
augusztus utolsó előtti vasárnapja |
| Szilvavirágzás Ünnepe |
Tivadar, Tisza-i vízmérce |
április utolsó szombatja |
| Zoárd Napi Sokadalom |
Vásárosnamény; régi Kraszna híd és
part |
Zoárd napját (július 17.) követő hétvége,
péntektől vasárnapig |
|